Kapcsolat
Adatvédelem
Utazási feltételek
Akciós repülőjegyek
Fizetés és útlemondás

Egzotikus üdülések
Körutazás
Tengerparti üdülés
Városlátogatás
 Olaszorszag
Városlátogatás > Egyiptom




LASTMINUTE
ÚT TÍPUS
ORSZÁG KIVÁLASZTÁSA
ÚTICÉL KIVÁLASZTÁSA
ÚT KIVÁLASZTÁSA
EGYIPTOM


ORSZÁG INFORMÁCIÓ

Egyiptom Afrika észak-keleti részén helyezkedik el. Az ország, amelyet Afrika kapujának is neveznek, a rejtélyek és hiedelmek földje, melynek történelme az emberi civilizáció hajnalán kezdődött. Egyiptom területén keresztül folyik a legnagyobb afrikai folyó - a Nílus. Egyiptom szomszédos államai közé tartozik nyugaton Líbia, délen Szudán, észak-keleten Izrael, északi partját a Földközi-tenger, az ország keleti partjait pedig a Vörös-tenger mossa. A legsűrűbben lakott területe a főváros Kairó, ezt követi Alexandria, és Asszuán. Egyiptom lakossága, amely jelenleg 77,5 millió, döntő többségében arabokból áll. A hivatalos nyelv az arab, ezen kívül a helyiek núbiai nyelven, berber dialektussal, angolul, vagy franciául is beszélnek. A vallást illetően a legnagyobb mértékben a szunita iszlám valláshoz tartoznak, amely egyben a hivatalos vallás is az országban. A kereszténység, a kopt és zsidó vallás képviselői kisebbségben vannak. Egyiptom tele van nem mindennapi műemlékekkel, mint pl. a gízai piramisok, a Szfinx, Luxor az ország déli részén, vagy a Királyok Völgye., ez az egyik oka annak, amiért olyan kedvelt a turisták körében. Az utóbbi időben a látogatók főleg a klasszikus tengerparti üdülések miatt keresik fel Egyiptomot. Azok számára, akik haboznának az úticél kiválasztásában, Hurghada és Sharm El Sheikh üdülőhelyek ajánlottak, az igényesebb utazóknak érdemes felkeresni El Gounát , vagy az Akabai-öböl keleti partján fekvő Sahan városát. Ezen kívül még kedvelt turistacélpont lehet Taba, amely az Akabai-öböl északi részén fekszik. Előnyös földrajzi fekvésének köszönhetően páratlan kilátást nyújt a három szomszédos állmara “Jordániára” Izraelre és Szaud-Arábiára. Diplomáciai képviseletek: Magyarországon: Egyiptomi Arab Köztársaság Nagykövetsége, 1016 Budapest, Bérc u. 16. Tel.: 381-0475, 381-0476 Egyiptomban: 36 Sari Mohamed Mazhar, Zamalek, Cairo Tel.: (202) 340-0659, 340-8659 Turisztikai rendőrség, Tourist Police: Beutazó vendégek biztonsága érdekében védelem az üdülőhelyeken, turisztikai látványosságok közelében. Emellett felvilágosítást és segítséget nyújt a turistáknak. Tagjai többnyire beszélnek angolul. Beutazási szabályok: Hazautazástól számított 6 hónapig érvényes útlevél, valamint vízum szükséges, mely irodánkon keresztül szerezhető be. Egyéni vagy telepített vízum nélkül az utazást nem garantáljuk. Egyiptomba érkezés után hét napon belül be kell jelentkezni a rendőrségen. A szállodák vendégeink részére elintézik ezt a hivatalos formaságot. A vámmentesen bevihető mennyiség dohányáruból 10 doboz cigaretta, 25 db szivar vagy 200 gramm dohány, maximum 1 liter szeszesital, valamint a személyes használatra szóló parfüm mennyiség. Személyes ékszereket és más értékes tárgyakat (videokamera) a beutazáskor be kell jelenteni, ezeket aztán az útlevélbe is bevezetik. Hivatalos pénznem: Egyiptomi font LE (kb. 1 LE=40 HUF, 1 USD=5,5 LE, 1 EUR=7,4 LE), váltópénzük a piaszter, pénzváltás bankokban, szállodákban javasolt. Hitelkártyákat, utazási csekkeket a legtöbb szálloda és bank elfogad. Az egyiptomi font nem konvertibilis, csak Egyiptomban váltható, az országból való ki és bevitele TILOS! Kérjük a zökkenőmentes hazautazás érdekében indulás előtt váltsák vissza konvertibilis valutára a megmaradt fontot. Hálózati feszültség: 230 V, az európai normának megfelelően, a konnektorok szabványa azonban eltérhet a magyartól. Egészség: Kötelező védőoltás nincs. Csapvíz nem fogyasztható! Lehetőleg kerüljék a jeges italokat, a hámozatlan gyümölcsöket és a zöld salátákat, nyers ételeket! Hasmenés legtöbbször a kimerültség, a szokatlan konyha, a túlságosan hideg italok és a klímaváltozás következménye.


INFORMÁCIÓS TELEFON MUNKAIDŐBEN
+36 30 382 71 91
+36 1 785 06 81

SKY TOURS
1136 BUDAPEST BALZAC U. 17-19. FSZT. 4, BEJÁRAT MELLETT

Online biztosításkötés

HÍRLEVÉL
SZERETNE MINÉL ELŐBB ÉRTESÍTÉST KAPNI AKCIÓS ÚTJAINKRÓL? KÉRJÜK RENDELJE MEG INGYENES HIRLEVELÜNKET!

E-mail cím:



E-mail cím:

Jelszó:




Információs telefon munkaidőben +36 30 382 71 91 +36 1 785 06 81 | Sky Tours 1136 Budapest Balzac u. 17-19. fszt. 4, bejárat mellett Powered WhyNot?! Group